-Hugi.. Azt hiszed hogy csak te villoghatsz? - néz vigyorogva Yuriko Sadamira.
-Mért,
talán neked is van ekkora menőség a tarsolyodban, onee-san? - vigyorog
rá huga, miközben egyik előrelógó rózsaszín fürtjét tekergeti. Yuriko
csak dühös pillantásokat vet rá. A következő percben már fekete köd vett
körül mindent.
-Noroi: Kokuen![Átok stílus: Fekete Füst]
-hallatszott a lila hangja kicsivel arrébb mint eddig. Sötétség borult
mindenre, akár a lány genjustujában. Különösképpen szerette ezt a
jutsut, mert eddig még senkinek nem sikerült átlátnia rajta. A többi
ködrejteki shinobi, tehetetlenül kapkodta a fejét. Az egyetlen dolog
amire hagyatkozni tudtak, az a hallásuk, és a chakra érzékelésének
lehetősége. -Noroi: Sen Katto![Átok stílus: Ezer Vágás] - suttogja a
lány immáron Ikky fülébe a szavakat, de mire az felkapja a fejét a
lánynak már hűlt helye van. Perceken keresztül semmi nem történik, a
feketeség kezd feloszlani, de még mindig nem tiszta a levegő. Yuriko
magabiztos mosollyal integet az ellenségnek a megmaradt füstön
keresztül, majd egy kézjelet formálva, a lehető legaranyosabb hangján
mondja hogy : -Köszönjetek szépen a kedves barátaimnak.
A levegő
felmelegszik, ezer fekete éles karomhoz hasonló objektum jelenik meg a
levegőben, különböző irányba mozognak, mély vágásokat ejtve az
ellenségben. Néhánynak, kevés szerencsével, az egyik ütőerét szelik
ketté a démonkarmok. Ujjak, bőrdarabok, és vér fedik el a talaj eredeti
színét mikor véget ér a támadás. A ködrejtekiek okosabbik része szintén a
feketeséget kihasználva, elrejtőztek, vagy valamilyen jutsuval
védekeztek a következő támadás ellen. De ez csak a Sadami jutsuja után
megmaradt ninják kevesebbik részéről volt elmondható.
-Hát nem
érted meg, oniichan, hogy semmi értelme visszatartanotok minket? Nem
győzhettek... És most ha megbocsájtotok, beszélnénk Mei-sannal. De rég
is láttam azt a nőszemélyt, te jó ég. -nevet fel Yuriko szórakozottan.
-Nem
hiszem, hogy a Mizukage-sama szeretne téged látni. Maximum holtan,
különben nem lennénk itt. Erre nem gondoltál Yuriko? - mosolyodott el
Ikky, miután megszüntette a jutsut ami megvédte a lány előző
támadásától. Yu lesújtva nézett körbe. Miért nem jött rá hamarabb? Miért
nem volt egyértelmű neki, hogy a Mizukage akarja őket kiiktatni? De
akkor miért küldte el őket Narutoért? Ezernyi miért merült fel benne.
Üres szemekkel bámult maga elé, beleőrült a tudatba, hogy az álmai
valóra váltásának utolsó reménysugarai is szertefoszlottak. Szemébe
könnyek szöktek mikor ránézett a húgára. Nem csak az ő álmait törték
darabokra. Nem csak az ő életét tették tönkre. Mindkettőjükét. Yuriko
most már csak egy dolgot akart, elmenekülni, újra kezdeni, valahol
máshol. Valaki másként. Nem volt ereje többé fenntartani a Kakashit és
Narutot védő jutsut. A fekete fal lassan szerte foszlott.
-Ha tényleg meg akar öletni minket.. Miért bízott meg, hogy hozzuk el neki a Kilencfarkút? - ordít Ikky felé most Sadami.
-Konohában
vannak a legképzettebb ninják, nem hitte, hogy egyáltalán a falu
kapujáig élve megússzátok. Főleg nem azt hogy ehelyett két
avarrejtekivel az oldalatokon tértek vissza.
-Ne nevettess
már...Egyenként meg van bennünk a képesség egész Tűz Országának
kiirtásához. Ha vicceset akarsz mondani, akkor inkább fogd be. Köszi,
puszi. -kacsintott Sada, látványosan semmibe véve a srác szavait,
dívásan végigsétált a halott testek között. Leguggolt egynél, egy
tudálékos fejű, fiatal fiúnál. A nyakához nyúlt, megnézte, van e
pulzusa. Némi megnyugvással észlelte, hogy még nem halott. Titokban, de
tényleg nagy titokban, gyűlölte a vérontást. Utálta, ha valaki általa
vesztette életét, ha értelmetlenül kellett valaminek elmúlnia, mint
például egy egyszerű srác szívverésének. Undorodva nézett körbe, a sok
tetem között térdelve, de nem érzett már igazi megbánást. Az egész élete
erről szólt, abba született, hogy körülötte mások halnak. Sóhajtott
egyet, majd a mutatóujjával végigszánkázott a srác mellkasán. Behunyta a
szemeit, és erősen koncentrálva kutatta a fiú emlékeiben a megbízatás
körülményeit. Ki a megbízó, hogy mutatta be a küldetést, és annak mi is a
valódi célja.
-Yu. Ezek a gyíkok azért vannak itt, hogy
teljesítsék a Mizukage parancsát. Ki hitte volna, hogy Mei ekkora
jutalmat tűz ki a fejeinkért. Hm. Vidd haza Narutoékat. Rájuk hagyták a
kivégzésünket, de mivel ők készségesen velünk tartottak, ezért most már
csak használt csalik. Komolyan. Vidd biztonságba őket, addig én megkérek
ezeket az ügyibügyi kis túlélőinket, hogy nézzék meg az előadásom. Mi
értelme az új technikáimnak, ha nem tesztelem őket a kis nyuszikon...
-Nézd,
húgi, biztosan tudom, hogy Mizukage-sama nem olyan... Mindig is
támogatott minket, a legfontosabb küldetéseket bízta ránk... Bízik
bennünk. Nem lehet, hogy csak a hűségünket teszteli ezzel a kis
félrevezető osztaggal....?
-Agyad neked csak díszből van? Itt ők
útban lennének csak. -sóhajt fennhangon Sadami, majd teljesen
összezavarva mindenkit, levágódik törökülésbe.
-Há...hát ez
meg...? -ragad fönt a szemöldöke a Köd ninjáinak. Nevetnek. Hangosan
nevetnek, Sadami először nem érti. De ő is nevetni kezd. Érdekes
jelenet. Hosszúra nyúlt pillanatok telnek el így, látszólag vidáman.
Egészen addig röhögcsélnek, míg meg nem látják, hogy újabb pecsétet
formál a lány. Elhalkulnak, már csak pár shinobi nevet, de őket is
vállba lökdösik, ők pedig kínosan megköszörülvén torkukat, a lány felé
néznek.
-Kuchiyose no jutsu: Daburu Demonzu! [Idézés: Dupla Démon]
-Hagyd
abba! Ne! Nem teheted! -üvölti a nővére, majd fájdalmas ordítások
közepette térdre esik, majd arccal a porba. Remeg a teste, rángatózik,
sikoltozik. A testvére egyáltalán nem szenved semmiféle kíntól. A haja
az arcába esve takarja, de a mosolya tisztán látszik. Ördögi mosoly. A
ruhája alól mindkét lánynak jelek bújnak elő, befedve a testüket,
végigkúszva a bőrükön. Valami ó-japán jelek lehetnek, senki sem tudja
elolvasni őket. Egyre furább hangszínen nyöszörgött a lila hajú lány,
egyre kevésbé vonaglott, majd teljesen mozdulatlanul maradt, halkan
felkacagva. A hangja...olyan volt, mintha egyszerre magas és mély lett
volna, a hideg kirázott mindenkit.
-De Sensei, ha az idéző jutsut
használta, mért nem jelent meg semmi, és mért fetreng a banya a földön?
Asszem' nem értem.... -vakarászta a kobakját Naruto, de a szürke hajú
csak feszülten koncentrált. A kezével Narutót maga mögé utasította, majd
kimérten hozzászólt.
-Az idéző technikát használta arra, hogy
feloldja a pecsétjét. Mivel duplaidézést hajtott végre, aktiválta
mindkét démont. Yurikonak elképzelhetetlen fájdalmai lehetnek. Az a
hatalmas mennyiségű chakra megpróbál feloldódni a testében, de nem fér
el benne. Kiprésel mindent, hogy elférjen, belülről tépi szét. Úgy is
mondhatnám, hogy magukba idézik meg azt az amorf, gonosz entitánst, amit
beléjük zártak, és amíg a fájdalmat nem tanulják meg leküzdeni, addig
ők csak gazdatestek. Irányítja őket az az erő, mint téged régen a
Kilencfarkú.
-Sensei. Sadaminak látszólag semmi baja. Ő hogyhogy nem szenved?
-Nem
tudom. Úgy néz ki, mintha már egy ideje ebben az állapotban lenne.
Érezni a belőle áradó sötétséget, ami arra utal, hogy nem tud ő sem
uralkodni a tettei felett. Nem értem, mi folyik itt. Álljunk messzebb.
-Nem. Segítenünk kell nekik. Mi lesz ha bajuk lesz? - nézett egyszerre kétségbeesetten és eltökélten Naruto.
-Naruto, ne menj...- mielőtt befejezhette volna a mondatot Kakashi, a szöszi már egyenesen az ülő lány felé igyekezett.
Megérintette a lány vállát, ami az érintéstől teljesen befeketedett. Ijedten húzta vissza a kezét. -Sa..Sadami?
A
lány lassan fordult felé, majdnem teljesen hátrafordította a fejét.
Nyaka ropogott, a bőre elfeketedett. Az eddig kéken csillogó szempár
most, félelmetes színvilággal nézett vissza rá. Szeme fehérje vörösen
világított, írisze fekete volt mint a sötétség. Üresen tekintett rá, még
mindig az eddigi mosollyal az arcán. Megrémisztette, hogy nem tudja mit
csináljon, és az hogy egyáltalán mivel néz most farkasszemet. Hová lett
a kedves, életvidám, elszánt lány akinek tegnap este még a kezét fogta?
Hová lett az a lány aki úgy beszélt az álmairól, mint ő maga az
övéiről? Hová lett a lány, akit annyira megkedvelt?
-Megrémültél Naruto? -vigyorodott el még jobban a lány, amivel a rémületbe kergette őt.
-Sadami..
Sada..-mondta egyre halkabban miközben, hátrafelé lépkedett, egyre
távolabb kerülve a lánytól. Miközben szemével még mindig a rózsaszínnel
nézett farkasszemet, egy kéz kapta el a bokáját.
-Na..Naruto. Segíts..- hallotta Yuriko hangját a föld felől. Az igazi
hangját. Lenézett a földre. Szemei ugyan úgy elszíneződtek, mint
Sadamié. Nem tudta, hogy mit tegyen, nem tudta hogy segítsen.
-De mégis
hogyan? - kérdezte, miközben könnycseppek szöktek a szemébe. - Hogyan?
-Ölj meg, hogy szabad lehessek. - kacagott fel megint. Már nem az ő hangja volt. Újra a démon uralta őt.
